Nem hallgathatott tovább: Bajnai megszólalt Rákosrendezőről

2025. január 31. 08:26

„NER-es tolvajbanda döcögéséről” delirál a volt miniszterelnök.

2025. január 31. 08:26
null

Az egykori baloldali miniszterelnök, Bajnai Gordon csütörtökön a közösségi oldalán jelentette ki, hogy semmilyen módon nem érintett a rákosrendezői beruházásban. A politikus szerint nem meglepő, hogy ismét az ő nevét „húzták elő a kalapból”, amikor egy kormányzati projekt körül problémák merülnek fel – írta meg az Index.

Innen nézve úgy tűnik, döcögni kezdett a NER-es tolvajbanda legújabb akciója a rákosrendezői beruházás kapcsán, így hát nem váratlan, hogy megint előhúzták a nevemet a kalapból

– fogalmazott bejegyzésében Bajnai, aki évek óta Londonban él és dolgozik.

Az egykori kormányfő a vádakat három pontban cáfolta, amelyeket változtatás nélkül közölt: 

  • „A rákosrendezői beruházáshoz soha semmi közöm nem volt. Általában véve is igaz, hogy Magyarországon üzleti ügyet nem csinálok vagy képviselek már nagyon régóta. Egy volt miniszterelnök jobb, ha tartózkodik az ilyesmitől. (Egy hivatalban lévőnek pedig még inkább ezt tanácsolnám…)
  • A Wallis-csoport vezérigazgatói posztjáról közel 20 évvel ezelőtt, 2005 decemberében köszöntem le, azóta nincs köztünk üzleti kapcsolat.
  • A főpolgármesterrel a rákosrendezői beruházásról soha nem beszéltem.”

Bajnai hozzátette, hogy a fenti tények tükrében „a propagandasajtóban vele kapcsolatban megjelent gyanúsítgatások, állítások – újfent – alaptalanok. Amint azt már megszokhattuk…”.

A volt miniszterelnök bejegyzése a Metropolban megjelent cikkre adott válaszként született, amely szerint Karácsony Gergely főpolgármester és a Wallis-csoport már közel két éve meg akarta vásárolni a rákosrendezői pályaudvar területét. A lap állítása szerint Bajnai Gordon háttérben betöltött szerepe kulcsfontosságú lehetett volna a terület felvásárlásában, amelyet a Wallishoz köthető ingatlanfejlesztő cég, a Wing készített elő. A cikk szerint Karácsony és szövetségesei botránykeltéssel próbálják meg ellehetetleníteni a kormányzati terveket, mert a Wallis még mindig bízik abban, hogy megszerezheti a területet.

Bajnai Gordon egyértelműen visszautasította a vádakat, és hangsúlyozta, hogy évek óta nincs üzleti kapcsolata Magyarországon. A politikus szerint az ügy ismét a kormányzati kommunikáció egyik eszköze a figyelemelterelésre, amelynek célja, hogy a beruházás körüli problémák felelőseit másokban keressék.

Ezt is ajánljuk a témában

Karácsonyék Rákosrendezővel folytathatják a fővárosi ingatlanmutyit

Karácsony Gergely öt év alatt nem tudott egy parkot kialakítani a Városháza mellett, de most nagy mellénnyel méretes beruházást ígér Rákosrendezőre. Utánanéztünk, milyen körök lehetnek érdekeltek a főpolgármester Rákosrendezőért folyatott „szabadságharcában”. Akár Bajnai Gordon is újra előkerülhet.

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

***

 

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
baljoska-2
2025. január 31. 11:23
A segghülye fidióta prolik hergelik magukat... 🤣🤣🤣🤣
Krupp Skya
2025. január 31. 11:21
Mondanám kis Bőgő, hogy ha hallgattál volna akkor bölcs maradtál volna de te akkor is hülye vagy ha halgatsz a Karácsony úgyszintén zenész.
Dixtroy
2025. január 31. 11:06
"laszlo 964 2025. január 31. 09:53 Bajnai egy hazug tolvaj ! Hajdú Bét, Datadat, városháza, Lánc híd , 99 Mozgalom," A Dejavu-t mindenki ismeri, "mintha egyszer ezt már láttam volna" érzés, holott nem. Bajnai geci a másikat használja, a Jamais vu-t, amikor mindenki az hiszi, hogy ezt most látja először, holott valójában gyakran előfordul. A Hajdú-Bét előtt Baja körül volt már más, nem is kevés, textilgyár, bútorgyár, malom, ugyanaz a kaptafa, persze kisebb értékben, mint a libaipar. És mindenki elhiszi, hogy micsoda balszerencséje volt, jamais vu. Már megint most először. Ó, rendesen körbe volt papírozva, hogy ne ő legyen a hunyó. Tehát előre megfontolt, aljas indokból, csoportos összejátszással elkövetett csődbevitelek voltak, nem balszerencse. Na akkor innentől fussunk neki mégegyszer a tolvajbandás mondatnak.
Krupp Skya
2025. január 31. 11:03
lukasenko Lesújtó adatokat közölt a KSH, soha nem született még ilyen kevés gyerek Magyarországon ------------------------------------------ Jelentsd fe te tetűl az ÁVÓ-nál az anyákat az ÁJPI cimük alapján.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!